Az esküvő után pár nappal nekiültem, hogy folytatom a blogot, de annyira kavarogtak bennem az élmények, hogy képtelen voltam egy értelmes mondatot kicsikarni magamból. És a kérdések: Na, milyen a házasélet? Milyen érzés újasszonynak/újembernek lenni? Mostmár vége a szép életnek!!! és a többi kedves, és általában (tényleg) jószándékkal feltett kérdés, megállapítás, amitől egy idő után tényleg falnak megy az ember. Minden nagyon jól sikerült, kisebb bakikat kivéve, ami akkor nem is, hanem másnap, vagy harmadnap jutott eszünkbe, hogy ki-, elmaradt. És rajtunk kívűl senki nem is vette észre. A délelőtti fényképeszkedésről potom 2 órát késtem. Addig német túristacsoportok fényképezkedtek a snájdig vőlegényemmel. Utána viszont pörögtek az események. A koszorúspárok fantasztikusak voltak. Nagy macera volt, mire meglett mindenki ruhája, de eszméletlen jól mutattak körülöttünk. A vendéglátásról a Sárgakocsis fiúk gondoskodtak, akik 150%-osan teljesítettek, le a kalappal előttük. Varga Gyula fotós munkája pedig magáért beszél - még a legkritikusabb családtag is elismerően nyilatkozott a fotókról. De sorolhatnám itt az összes szolgáltatót, cukrászt, virágost, vőfélyt, zenekart.......... Olyan fantasztikus szerencsénk volt, hogy mindenki tökéletesen elvégezte azt a munkát, amiben megállapodtunk. A sátor kényelmes volt, hangulatos és elegáns. Igaz, hogy hajnalban irtózatosan hideg volt benne, de aki mulatott, az nem fázott. Kedden állították fel, és egy hétre rá szedték szét. Ez azt jelentette, hogy mi bizony egy hétig minden este mulattunk! Nászútra csak két hét múlva tudunk menni, arról még nyilatkozni nem tudok. Üdv : Vica 
|